Mindig is kedves anakronizmusnak tartottam a régmúlt népi kultúrájának a maga formai teljességében való felélesztését. Inkább az ennek szellemében fogant individuális, mítoszteremtő kísérletek érdekeltek. Amikor valaki legmélyebb bensejében kotorászva termel ki igazgyöngyöket, művészi empátiával és fantáziával teremt a pillanatból örökkévalóságot. Rövid emberéletének korlátait áttörve beutazza a lehetséges univerzumot: kozmikus médiummá válik.
Aztán a kedd éjszakai Kampec Dolores koncerten találkoztam egy ilyen médiummal. Kenderesi Gabi, a zenekar énekesnője elképesztően gazdag, különböző etno-énektechnikák segítségével elővarázsolt, ritmusba és dallamba foglalt sikolyai, hörgései, gurgulázó vibrátói egy (még) nem létező kultúra hangzó kiindulópontjai lehetnek. Egyfajta neo-barbár kifinomultság és teremtőkészség jellemzi énekét, amelyhez több rögtönzött duettben értőn és virtuózan társult Grencsó István fuvola- és szopránszaxofon-játéka. Időnként saját hangját hegedűje hangjával kiegészítve olyan dobhártya-vékony organikus természeti képeket fest, hogy több ornitológus jegyzetelt az egyébként szolid létszámú, de törzsi közönség soraiban. Kenderesi Gabi sehol sem tanulta ezeket a technikákat, csak klasszikus énekleckékkel gondozta hangszálait, és minden más autodidakta törekvéseiből ered. Ez igazolja azt a fixa ideámat, hogy kellő intenzitású törekvéssel iskola nélkül is szerezhető magas szintű tudás.
Találkoztam még két rendkívüli gitárossal, Hajnóczy Csabával és Farkas Zoltánnal, akik jól egészítették ki egymást a gitár kibővített használatában. Az ebből születő feszes, páratlan, vagy jó osztású páros ritmusok körbezakatolják a Földet, és időnként ihletett zaj-kollázsokra töredezve jó lehetőséget nyújtanak a szabad kifejezésnek.
Találkoztam aztán olyan dobossal, Csécs Tamással, aki kellő alázattal, minőségi rubatóval lüktetett, és ahol kellett, gazdag és változatos hátteret teremtett a szabad kalandoknak.
Tehát, ahogy leírtam, kiderülhetett, hogy hand made zenéről van szó, amit azért is hangsúlyoznék, mert egyre kevesebb az alkalom ilyet hallgatni. Akusztikus.
Bábelünk egyre magasabb emeleteit önti el a hitvány és szennyes gépzaj. A jelentés nélküli, sehonnan sehova sem tartó zombi hangok felzabálják majd a védetté nyilvánított csendet. Hiszen a zene nem más, mint szent, értelmes csend.
* Kevesen tudják, hogy Gas (Budapest, 1955–2009), a legendás avantgárd gitáros kitűnően írt. 1998 júliusában egy hetet voltunk együtt Szegeden, a Thealter fesztiválon, ahol az Ex-Stasis „napilapnak” írtunk. Este végignéztük a színházi előadásokat, koncerteken, sztán éjjel-hajnalban megírtuk a cikkeket, amit másnap reggel már 200 példányban kinyomtatva dobtak a nép elé. Kemény meló volt, keveset aludtunk. De, mi lehettünk a megmondó istenek. Ahogyan a szerbek mondják: Bog i batina = Úr és botütés, oh, yeah. Hiányzol nekünk, barátom.
* Kampec Dorores koncert, JATE Klub, Szeged, 1998. július 21.
Ex-Stasis, a Jump Magazin és Thealter’98 napilapja, Szeged, 1998. július 22. (II/3. szám, 6. o.)
Lásd még:
Triceps: A csöndes gitáros
Aradi Zsolt: A zenész és barátai
Sőrés Zsolt: Az igazság odaát van (az Opál Színházról, 1998)
Gas (1): A cowboy és a láncfűrész: Kampec Dolores
Gas (2): Hajótörés a Meseóceánon: Hólyagcirkusz
Gas (3): Hová menjek?: Andaxínház
Gas (4): Eleven dög: Grencsó Kollektíva