Kezdetben vala az egy, a hangcsend, mint egy aranyos kis tükörsima tó. Na, hát ebbe baszott bele az eredendő bűn egy orbitális kanglit, és lőn vad fodrozódás, émelyítő hullámforma, ami dobál és himbál, megráz és felráz, kábít és öntudatra ébreszt, aztán lebegés a kollektív köbön, a felfelé és lefelé irányuló hangok szikrázó nászán.

A két virgács és a bőrök, a húrok és a néhány cső most a szegedi JATE barlangban találkozik. Ja, meg három pasas, akik már nem tudnak hibázni, hogy létre jöjjön az eleven dög, mindendzsessznek ünnepén. Én közeledek a barna folyóval kettészelt város kihalt utcáin, és a Pizza Hutban épp záróra, a pincérlány páncélkocsi páncélsofőrjével enyeleg, és az élő virágdíszeket locsoló kocsi majdnem rám tolat, de aztán bosszúból mégsem gázol el.

Az eleven dög az a lüktetés, amire szubtudatom szubatomi részecskegyorsítója beindul, és olyan kísérleteket végezhetsz, mint még soha: rázhatod a fejed és nézheted, ahogy rázkódik a világ, mozgathatod a csípőd, és még lépéseket is tehetsz a saját érdekedben. Megérkezem a laza fesztiválhangulatba. Nappal vízen jártam a kiöntött barna folyóban, most világos sört iszom. Közben nézem Benkő Robi absztrakt grimaszait, ahogy, mint széki menyecskét ölelgeti hatalmas bőgőjét. És érzem Grencsó kundalini kígyóbűvölő játékát és felkiáltok magamban: Ezek játszanak!!!!!!!!! Ezek muzsikusok!!!!!!! Jeszenszky Gyuri a dobokon keresztül lélegzik és az eleven dög elintézi, hogy a szív dobogásával interferáljon a zenei lüktetés, és akkor találkozás a zenei köbön.

Lá-to-de-za-sze-re-lem – látom, együtt kacagunk a szaxofonnal. E-nnél-na-gyo-bbér-zés – a bőgő szeméremtestébe tép B. Róbert kiskorú keze. So-ha-sem-kell-ne-kem – pergőtűzzel felel Jeszenszky és Deák Tamás örökzöldjének hullájába költözve az eleven dög.

A mese szabályai szerint 3 szoros ráadást zsarol ki a publikum, amit az adakozó kedvű kollektíva annak rendje-módja szerint teljesít. Támasztom a pultot, aztán a pult támaszt engem, miközben a két virgács és a bőrök, a húrok és a néhány cső eltűnik a furgon mélyén. A három pasas, na, meg az eleven dög egy kis időre megpihen. Én is.

* Kevesen tudják, hogy Gas (Budapest, 1955–2009), a legendás avantgárd gitáros kitűnően írt. 1998 júliusában egy hetet voltunk együtt Szegeden, a Thealter fesztiválon, ahol az Ex-Stasis „napilapnak” írtunk. Este végignéztük a színházi előadásokat, koncerteken, sztán éjjel-hajnalban megírtuk a cikkeket, amit másnap reggel már 200 példányban kinyomtatva dobtak a nép elé. Kemény meló volt, keveset aludtunk. De, mi lehettünk a megmondó istenek. Ahogyan a szerbek mondják: Bog i batina = Úr és botütés, oh, yeah. Hiányzol nekünk, barátom.

Grencsó Kollektíva koncert, JATE Klub, Szeged, 1998. július 22.

Ex-Stasis, a Jump Magazin és Thealter’98 napilapja, Szeged, 1998. július 23. (II/4. szám, 7. o.)

Aradi Zsolt: A zenész és barátai

Sőrés Zsolt: Az igazság odaát van (az Opál Színházról, 1998)

Gas (1): A cowboy és a láncfűrész: Kampec Dolores

Gas (2): Hajótörés a Meseóceánon: Hólyagcirkusz

Gas (3): Hová menjek?:  Andaxínház