Anno, még a Cabaret Voltaire (1) idejében az, amit ma performansznak nevezünk, bármennyire furcsa, de színház volt: Tzarát, Huelsenbecket és Ballt nem valamiféle önmagáért való újdonság érdekelte, mint ahogy azt a fából vaskarika posztmodern esztétikát művelő teoretikusok gyakran állítják. Az avantgárd az újdonság varázsát mint esztétikai kategóriát meghagyja a „szemlélődő művészet” számára.

A performansz, a szándéka szerint avantgárd tett (a jó és a rossz gyorsminőségi előjele nélkül) a kontemplatív művészettel szemben egy mélyebb-közvetlenebb tudatállapot elérése okán veti el a színházi dramaturgiát. A szándék egyszerű, és minden esetben az újdonság erejével hat: nem rombolni akar, csupán nem kíván épületes lenni. A Cabaret Voltaire is csak színházat csinált, azzal a különbséggel, hogy vissza akart találni a gyökerekhez: a közösségi együttlét rituális közvetlenségéhez. Tzaráék előadásai a közönség aktív reakcióival és bevonásával karöltve működtek.

Azóta már legalább hetven [kilencvenöt] év eltelt, és az időközben létrejött műforma, a performansz (ide tartozik még a happening, az event, az akció is) pedig burjánzik. Színészek, festők, filmesek, költők és zenészek után – akik úgy érezték, hogy gondolataikat egy közvetítő, mégis átfogóbb médiumban kell megvalósítaniuk – ma már a magukat „csak” performereknek nevező alkotók is aktívak szerte a világon. Az utóbbi évtizedben nyilvánvaló lett (erre a mind érdektelenebb, „tiszta” performansz-fesztek szolgálnak bizonyságul), hogy ez a műfaj vagy megmarad a valóság keretei között és az utca emberét provokálja tovább, vagy pedig ismét más médiumokkal köt házasságot.

Az utóbbi lehetőséget választotta a Triceps vezette Opál Színház is. Performansz-színházuk előadása a JATE Klubban több mint üdítő színfoltja volt az idei [1998], lanyha produkcióktól hemzsegő Thealter Fesztiválnak. Az öt részből álló SZAMBA DANCE MACABRE a TETRAPAKK performansszal indult. Kilenc alak, az állandó Cage-i érzelem (2) („a hősies, az örömteli, a csodálkozó, az erotikus; nyugalom; félelem, düh és az undorító”) képében vonult fel egy úton, az úvélámpákkal megvilágított teremben, Kisbada örökkretén rajzai alatt, hungarocell darabkák között, Megadeth-pólókban és Residents-maszkokban. Hogy aztán egy pancsoló medencébe beülve, sárgarépát ropogtatva a „nyugalom” rituálisan szétvágjon machetével negyven liter 3,3% zsírtartalmú tejet. A kultúrmocsok (élükön a megváltó ufókkal) elküldése az ördög penis equi in aqua frigidájába (3) a Bada DADA ZOO internacionálé-dedikúl-szantamaria karaoke-halállal és a fejünkre húzott McDonald’s szatyrokkal együtt folytatódott. Ekkor már a kultúrgány szétfröccsentett tejkence (én is nadrágot mostam), megcsúszásra a banánnál is alkalmasabb réparudacskák, ondótejszag és hungarocell-morzsalék között áradt, hogy végső ütésként megérkezzen a neoizmus szellemét parafrazáló zöldséges különítmény.

A vörösbe öltözött tűzlovagok menetlépésben, hernyóként összetapadva vittek fel minket a JATE Klub belső udvarára, a LÁNGOLÓ FRIZSIDER helyszínére. A Marcel Duchamp-i hűtőszekrény és a lábasfejű performerek a purgatóriumban égtek a földre szórt, vörös színű Ex-stasis fanzin első számának kilencvenkilenc példányával együtt. Főzőeszközökkel (fakanál, favilla) és zenével (dob, trombita) kísért, mindvégig mozgalmas ready-made (fétis)performanszuk a frizsidernek a közönség közé dobásával végződött, amikor a szétesett háztartási gépből kizúdult az ózonpajzsot simogató ammóniagáz. Aki nem menekült gyorsan, az mélyen letüdőzhette a fogyasztói (fétis)társadalom rendkívül kellemetlen és kártékony, de kijózanítóan hasznos, fullasztó gőzeit. A rohanás után már mindenki gátlásaitól szabadultan hallgatta a PALEO ACID dobtriót, ami átvezetett a hajnalig tartó DIESEL DISCÓ-ba. Művészet és valóság szórakoztatóan egymásba oldódott, aki ott volt, sokkal többet kapott, mintha csak egy előadást nézett volna meg. A disco party miatt több órásra nyújtott performansz hajnalra már teljesen gátat szabott a mocsadéknak, a zacskómaszkot húzott McKözönség visszakapta a Hamburger Istenétől a fejét, az euródiszkóban újraélte gyerekkorát (és feldogozta felnőttkori frusztrációit), találkozott Rrose Sélavy jótékony szellemével és a tűzzel is játszhatott.

Az Opál Színház ereje abban nyilvánul meg, hogy játékosan, akcióit szigorúan a valóságba integrálva érti újra az ember kultúrateremtő rítusát. Pátosz, ódika és romantika nélkül szembesülünk világba vetettségünk passzivitásával és azzal az úttal, melynek célja maga az út, ahol kollektív és egyéni tudatunk is, mint az új vérrel feltöltött corpus cavernosum válik a magunk megtapasztalásának tárgyává. A SZAMBA DANCE MACABRE után már nem hihetünk csak a szemlélődő művészetnek, mert az igazság új és régi mítoszainkon túl – hiszen ezek is már a vágy titokzatos kultúrtrágyái (sic!) –, az igazság biztosan odaát van.

Sőrés Zsolt

* Thealter Fesztivál – Szabad Színházak VIII. Nemzetközi Találkozója, JATE Klub nagyterme és udvara, Szeged, 1998. július 25-26.

1 Cabaret Voltaire, Zürich, Spielgasse 1 (1916. február 5. – 1917. március 18.), dadaista művészeti és politikai kabaré

2 John Cage: Empty Mind / Üres értelem (Station Hill Press, New York, 1982)

3 penis equi in aqua frigida = lófasz hideg vízben (latin)

Fotók: Dusa Gábor / Buza Krisz

Az Opál performanszai soha nem épültek stabil szereposztásra. Ezért mindenki nevét beírtuk, aki az évek során részt vett az előadásban – első helyen az aktuális helyszín performerével.

OPÁL: TETRAPAKK

Reciklált zenés játék tejben – Hommage á Residents
Zene: The Residents, Rex Gildo. Fónikus anyag: Buza Krisz és Margaretta. Képek: Bada Dada. Díszlet, jelmez, fény: Triceps. Performerek: Ürmös Attila (Félős), Buza Krisz (Fájdalmas), Brenner Zoltán (Hősies), Holló Imola / Nyíri Kriszta / Tóth Virág (Erotikus), Hlavathy Zoltán Atom (Dühöngő), Paizs Miklós / Gál Dorottya (Csodálkozó), Gasner János / Dóra Attila (Örömteli), Láng Zsolt / Francia Gyula / Márkos Albert (Undorító), Kövér György / Tóth Szabolcs / Yeanet Poett (Nyugodt). Írta és rendezte: Triceps

McDONALD’S DISCO ÉS DADA ZOO

Karaoke performansz McPapa emlékére
Ének, tánc: Bada Dada. Giccsdiszkó: dj Űrmix

OPÁL: LÁNGOLÓ FRIZSIDER

Neoista performansz – Hommage á Duchamp
Szöveg: Kántor István és Czifray István. Díszlet, jelmez, fény: Triceps. Zene (Monty Cantsin és a Renaldo & the Loaf alapján): Kompár Valéria / Bölöni Réka / Bárdos Deák Ágnes (ének), Gasner János (szintetizátor, dob), Láng Zsolt (trombita) / Dóra Attila (szaxofon). Performerek: Triceps (Marsel Dušan), Brenner Zoltán (Karalábé), Csapó Melinda (Zeller), Győrffy Tamás / Yeanet Poett (Sárgarépa), Hlavathy Zoltán Atom (Karfiol). Írta és rendezte: Triceps

PALEO ACID

Kompozíció dobokra és félmeztelen férfiakra
Zene: Gasner János, Magyar Péter, Gacs László