Bekapok egy nyugtatót, bekapok egy altatót, bekapok egy szpídet, a vitamint, bekapom a horgot, mindent bekapok, mindent bekapok, mindent bekapok, mindent bekapok...
Itt vagyok, iszom a bort, félhomály van és büdös, táncolnak a csajok, zene szól, jó zene szól. Egyedül vagyok, jó lenne balhézni, de itt van ez a három gengszter, remélem, nem kötnek belém. Rémálom. De, hát ez csak egy bár...
„Ülünk a bárban, akár a sitten.”
Hogy hogyan lesz ebből színház, hogy szembesülhessünk megannyi elszabott óránkkal, életünkkel, lefűrészelt csövű agyunkkal? Ad action! Én is olyan férfi akarok lenni, mint ezek hárman, ilyen zakót akarok, és stukkert, meg marokfont, és ilyen tekintetet, bele a semmibe, úgy. Aztán be akarok rúgni és csajozni, csak úgy, szerelem- és szex mentesen, és hallgatni a csajom posztmodern dumáit.
„Neked törvény kell, nekem töltény.”
De, hogyan lesz ebből színház, ahol összeszorul a szívünk szörnyeteg létünk semmiségekben tobzódó értelmetlensége láttán? ...és el akarom én is veszíteni az agyam, és elvágni minden kapcsolatot, ami eredendő természetemhez köt, tombolni akarok, és esztelen látomások lángjában elégni, és jól akarok lenni, meg jobban, egyre jobban... és eladni mindenféle szarságot neked, hogy belépj a hálózatomba, és örökké nekem dolgozz, és akkor a csajomat meg akarom csókolni, de ha ő csak zabál, zabál és zabál, akkor szétrúgom a fejét...
Hogy hogyan lesz ebből valaha is színház, amit az emberek körülülnek, mint egy lélekmelegítő tábortüzet? ...és aztán nagyon el akarok fáradni is, gyónni is akarok neked, hogy megutáltassam magam, és hogy megutáltassalak téged is, és elbújni egy lebujban, barátkozni a halállal...
Hogy hogyan lesz ebből színház? A démonikus Csík Adrienn, a két go-go-girl Héjja Gabriella és Zöldhegyi Sarolta, a három macho Geltz Péter, Lengyel Péter és Stubnya Béla erőteljes és nem utolsó sorban katartikus színházi munkáját drámai lendületességgel összefoglaló rendező, Zsalakovics Anikó az Andaxínház Ezerkilencszázkilencvennyolc... egy ezredvégi lebujban című produkciójával megmutatta, hogy a semmibe virtualizálódó világ még megfogható fragmentumaiból hogyan lehet színházat teremteni. Az 1897-ben Steinhardt Antal tervei alapján épített Kass Szálló (régi Hungária) 1977 óta üresen álló, lerobbant épülete hatásosan keretezte a kitörő tapssal jutalmazott péntek éjféli előadást, amelynek értelmes hangosítása és megfelelő világítása Payer Ferenc munkáját dicséri.
...és aztán szeretnék én is táncolni a halott lánnyal a karomban, egy utolsó táncban gyöngéden életet lehelni belé...
* Andaxínház: Ezerkilencszázkilencvennyolc... egy ezredvégi lebujban, Régi Hungária, Szeged, 1998. július 24. éjfél
* Kevesen tudják, hogy Gas (Budapest, 1955–2009), a legendás avantgárd gitáros kitűnően írt. 1998 júliusában egy hetet voltunk együtt Szegeden, a Thealter fesztiválon, ahol az Ex-Stasis „napilapnak” írtunk. Este végignéztük a színházi előadásokat, koncerteken, sztán éjjel-hajnalban megírtuk a cikkeket, amit másnap reggel már 200 példányban kinyomtatva dobtak a nép elé. Kemény meló volt, keveset aludtunk. De, mi lehettünk a megmondó istenek. Ahogyan a szerbek mondják: Bog i batina = Úr és botütés, oh, yeah. Hiányzol nekünk, barátom.
Ex-Stasis, a Jump Magazin és Thealter’98 napilapja, Szeged, 1998. július 25. (II/6. szám, 6 o.)
Lásd még:
Triceps: A csöndes gitáros
Aradi Zsolt: A zenész és barátai
Sőrés Zsolt: Az igazság odaát van (az Opál Színházról, 1998)