2020. 02. 22.
Tranzit Zoon (2)
Ladik Katalin e/migráns performansza*
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
Tranzit Zoon (2)

BELGRÁDI SZINOPSZIS, 2018

A jelenet a senki földjén, falak és drótkerítések között, de elsősorban önmagunkban történik. Szereplők: Nők / Férfiak / Egyenruhások / Fal

 

Nézd, a falak egyre csak nőnek és hideget árasztanak.

Mit gondolsz, maradtak még fák a falak mögött?

Fák? Nem emlékszem rájuk.

Mi az, hogy fa? Sosem láttam fát.

Lélegzik? Énekel? Mit eszik?

Azon töprengek, vajon jól tettem-e, hogy elindultam erre a nagy útra.

Hallgasd csak! Te is hallod?

Mintha valaki a Kis éji zene dallamát jajgatná és sikoltaná az éjszakába.

Honnan tudod, hogy éjszaka van?

Rajzoljunk ablakot, akkor megtudjuk.

Igen, rajzoljunk ablakot a falakra!

 

Nyelvlecke idegenek számára:

Milyen nyelven álmodsz?

Milyen nyelven gyilkolsz?

Előbb az anyanyelved irtom ki.

De mennyivel egyszerűbb a népirtás!

Én a hatalmas Fal vagyok!

Rajtam nem lehet rést ütni, engem nem lehet ledönteni, megdönteni, szétdarabolni.

Én mindenütt ott vagyok. Bennetek vagyok.

Legmélyebb álmaitokban, legártatlanabb játékaitokban, a himnuszban, szeretkezéseitekben, vágyaitokban, imáitokban is én vagyok.

De azt tanácsolom, soha, de soha ne ébredjetek fel, mert akkor nemcsak engem, hanem önmagatokat is a valós, embertelen és félelmetes angyali mivoltotokban fogjátok megismerni. L. K.

 

MERSZ KLUB, 2019

Megy ez a nő. Ez a középkorú, száműzött, nem szeretett senki. Senki senkije. Megy előre, és megfordul, megy vissza. Keményen, kérlelhetetlenül. Szomorúság, nyomorúság. Kopott férfi edzőnadrág van rajta, suhogó dzseki, a hátán kis hátizsák. Mellén és hátán a Jugoslav passzus fénymásolata. Ember vagyok, mondja halkan, bocsánat. Még ha nincs már országom, nemzetem, családom, nemem, semmim se. Hazátlanul. Elfelejtve. Kidobva. Kiszolgáltatott migráns. Szembe is köphettek. Én csak megyek, mert mennem kell, menni kell. El. Innen, bárhova. Barátságtalan vidékekre.

Mit akartok tőlem? Nem vagyok szép, nem vagyok fiatal, szilikonos kurva vagy gazdag üzletasszony, csak egy asszony, aki menekül. Mindentől. Nem kell már senki, nem kell már semmi. Csak lélegzethez szeretnék jutni. Csak, hagyjatok élni. Mennék. Nézem ezt a drótakadályt, határ van, határok, ezt a szögesdrótot, meg a szomorú szemű kommandósokat. Nem tudják. Nem tudnak semmit, nehéz nekik is. Fiatalok. Honnét? Hová? – kérdezik idegen nyelven, a sajátomon. Én meg nem tudok rá felelni. Csak átnézek a kerítésen, a dróton, ilyennel szúrták át, fűzték össze a szerb csetnikek a horvátok fülét, hogy ne tudjanak elszökni, hogy együtt zuhanjanak be a folyóba. Praktikus, mindig nagyon praktikus. Csak átnézek néha, átdugom az ujjaimat, megfogom, hátha kedves lesz. Átdugom rajta a nyelvem is, nedves, az már átjutott. Megízlelte a más-világot. Szép a nyelvem, régen azt mondták róla a férfiak: jebozovna. És, ki is nyújtom rátok, a másik oldalra: nevettek? Mert én nevetek. Hangtalanul. Elérhetetlen vagyok, vágyaitok „sötét tárgya”, amit sohasem kaphattok meg. Nem, nem akarom, soha. Ennek már vége.

Van még fél vekni otthoni kenyerem, két húskonzerv a feketepiacról, egy kis palack víz. Ki fog tartani. Addig. Pár kortyot iszok, leöblítem a port, a tüdőmből. Érteni szeretnétek? Ne törekedjetek rá. Nem fog menni. Reménytelenül nem. Lehet. Nincs diktatúra, genocid népfajzat, faszántos háború. Csak az emlékek, álmok, érzelmek, a kiirtott család és a borongós égbe törő remény. Nem vagyok, leszek. Jugoszláv, költő és magyar. Hontalan nevű, mint a rossz orosz költő. Befogadtok? Nembefogadtok? Isten a tanúm, nekem, hitetlennek, megtörténhet ez még veletek is. Addig leülök, várok. Várom, hogy megérkezzen Kafka. "Ülök. Könnyedén végigsimítom a bőröm. És. A hasamon.”

 

Ladik Katalin: Tranzit Zoon (Göteborg, 2015)

 

DRÁGA ÜGYVÉD ÚR REGGELEI**

 

október kilencedikén a sajtos kis

ágostonkák köptek egyet, aztán ti

zenkettedikét írtak a bankok, ami

kor az ügyvédek összedugták a fej

üket, a kis ripacsból kiszedték a

pénzt, akkor a sodronyt hozták ne

ki, összesuhintotta bokáját a kis

ripacs, imádtalak, mondta, tizenh-

armadíkán, azt mondta, üljetek id

e, de azóta nem, és soha többé, m

egnéztük az ágyúkat, mondta, én r

öhögtem és fejbe vágtak, olé, mon

 

dom, kuss, és fejbe vágtak, azt m

ondtam, hogy, erre leköptek, mond

tam, lesz tejem, ne menj, megeszem

a mézes baklavát meg a vizet, mon

dom, lesz tej, bizsereg, lefröcsk

ölöm az ablakot vele, hulljanak m

eleg tejszagú üvegcserepek, mondt

am, megeszem, bizsereg, mondtam,

ne menj, drága ügyvéd úr képeslap

jaiból kilépve a folyosón. álldogá

ltam, mimikámon alig változtatva,

befordultam a folyosóra, akkor va

 

laki szétnyitotta az újságot,

kiléptem  belőle, lassan elindulta

m a folyosón, melyet akkor láttam

először életemben, de értelmetlen

lett volna mimikát változtatnom,

drága ügyvéd úr éppen a képeslapj

ait nézegette, amikor kiléptem a

folyosóra, nálad éppen sütött a n

ap, és külföldi divatlapokat néze

gettél, drága ügyvéd úr folyosójá

n álldogáltam, mimikámon alig vál

toztatva, mert mire az ajtóhoz é

 

rek, elered az eső, vagy leszakad

a lépcső, éppen odaértem az ajtód

hoz, ebben a pillanatban sütött k

i a nap, és még nem érkeztél haza

a villamossági szaküzletből, hát

várlak, éppen befordultam a folyo

són, mert láttam, hogy a képeslap

utolsó oldalához érkeztél, drága

ügyvéd úr visszaérkezett az üzlet

ből, a nap már alig süt, a lépcső

ház recseg, elered az eső, nincs

fény, nincs lépcső, drága ügyvéd

 

úr éppen  összehajtja képeslapjait

te is letetted az újságot, nem bí

rok visszamenni, nincs ügyvéd, lé

pcsőház sehol, ázottan állok az a

jtódnál, de te éppen a villamossá

gi szaküzletben vagy, melegszem h

át az ajtódnál, jó vastag, repede

zett faajtó, az egyik faragott dí

szen érzem a tenyered szagát, sza

glászom hát tovább, még mindig es

ik, drága ügyvéd úr nem nyitja ki

az újságjait, az eső teljesen rát

 

apaszt az ajtódra, átvettem a ten

yered szagát, nincs árnyékom, csa

k tenyerem, az eső felfalt, marad

tam a tenyeredben, izzadt tenyere

ddel bezártad az ajtót, de akkor

már nem sütött a nap, nem is volt

am már sehol, valahol az ajtó has

adékában, lehet, nem tudom, mert

éppen visszajöttél a villamossági

szaküzletből és kinyitottad az aj

tót, valószínűleg akkor eredhetet

t el az eső, nem emlékszem, beszé

 

ltem a drága ügyvéd úrral, és épp

en el akartam árulni valamit az i

smeretlen eredetű repülő objektum

okról, amikor megtudtam, hogy sze

ntjóby egy kairói szállodában öng

yilkosságot követett el, lerohant

am a lépcsőn, a portás éppen a r

uháit égette el, egy néger nő egy

ágyat cipelt, késő volt már, az u

tolsó keskeny vágányú vonat is el

indult már koszovóba, nem tehettem

mást, bezárkóztam vele egy szállo

 

dába, és jöttek a húsevő madarak,

mi itt délen erősen romlunk, haju

nk vastagabb, ám gyorsabban hulli

k, kiválasztási mirigyeink fenemó

d működnek, annak ellenére, hogy

fő eledelünk a birkahús meg a túr

ó, és jöttek a hitchcocki madarak

csak annyi időm volt, hogy hajamm

al betakarjam arcodat, amikor a n

éger feldobta egyik szemét az aut

óbuszban, én rágni kezdtem az aut

óbuszjegyet, és vártam, hogy a má

 

sikat is feldobja, mert csengette

k éppen, és leszakadt a híd, jázm

infehér szemgolyóért sírtam, amik

or egy néger feldobta a szemét az

autóbuszban, és vártam, hogy a má

sikat is feldobja, vagyunk még né

hányan fehér négerek, megoldatlan

ul heverünk macedóniában, denver

ben, az állatkertben, tovább, val

aki eskape from freedom new york

1942 azt mondja, hogy a mazochist

a filozófia fő motívuma az ember

 

tehetetlensége. mondott még mást

is. suzuki is a zen buddhizmusban

mu! mu! riesman pedig egy versiké

ben, a the lonely crowdban, ez a

malac elment a piacra, ez a malac

otthon maradt, ez a malac bifszte

ket evett, ez a malac nem evett s

emmit. ez a malac úgy sírt skvi-s

kvi egész úton hazafelé, ma már b

ezzeg minden malac piacra megy, e

gy sem marad otthon, mindegyik bi

fszteket eszik, ha egyáltalán esz

ik és mindegyik azt sikítja skvi-

skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi

skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi

skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi

Ladik Katalin: Bukott angyal (1992)


* Bemutatók: artAlom – 11. Élőművészeti Fesztivál, Templom Galéria, Eger, 2015. szeptember 14-16. / Könyvvásár, Göteborg, 2015. szeptember 26. / Centro per l'Arte Contemporanea, Milano, 2016. október 27. / Kinoteka, Belgrád, 2018. július 13. / Motorhalle, Drezda, 2019. május 8. / Szilvuplé #5, Mersz Klub, Budapest, 2019. december 27. / Café OTO, London, 2020. február 13.

** A hanganyag: fónikus költemény az első kötetből (Ballada az ezüstbicikliről), Újvidék, 1968 nyarán. Itt hallható: http://mek.oszk.hu/01600/01611/mp3/draga_ugyved_ur_reggelei.mp3



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés