BELGRÁDI SZINOPSZIS, 2018
A jelenet a senki földjén, falak és drótkerítések között, de elsősorban önmagunkban történik. Szereplők: Nők / Férfiak / Egyenruhások / Fal
Nézd, a falak egyre csak nőnek és hideget árasztanak.
Mit gondolsz, maradtak még fák a falak mögött?
Fák? Nem emlékszem rájuk.
Mi az, hogy fa? Sosem láttam fát.
Lélegzik? Énekel? Mit eszik?
Azon töprengek, vajon jól tettem-e, hogy elindultam erre a nagy útra.
Hallgasd csak! Te is hallod?
Mintha valaki a Kis éji zene dallamát jajgatná és sikoltaná az éjszakába.
Honnan tudod, hogy éjszaka van?
Rajzoljunk ablakot, akkor megtudjuk.
Igen, rajzoljunk ablakot a falakra!
Nyelvlecke idegenek számára:
Milyen nyelven álmodsz?
Milyen nyelven gyilkolsz?
Előbb az anyanyelved irtom ki.
De mennyivel egyszerűbb a népirtás!
Én a hatalmas Fal vagyok!
Rajtam nem lehet rést ütni, engem nem lehet ledönteni, megdönteni, szétdarabolni.
Én mindenütt ott vagyok. Bennetek vagyok.
Legmélyebb álmaitokban, legártatlanabb játékaitokban, a himnuszban, szeretkezéseitekben, vágyaitokban, imáitokban is én vagyok.
De azt tanácsolom, soha, de soha ne ébredjetek fel, mert akkor nemcsak engem, hanem önmagatokat is a valós, embertelen és félelmetes angyali mivoltotokban fogjátok megismerni. L. K.
MERSZ KLUB, 2019
Megy ez a nő. Ez a középkorú, száműzött, nem szeretett senki. Senki senkije. Megy előre, és megfordul, megy vissza. Keményen, kérlelhetetlenül. Szomorúság, nyomorúság. Kopott férfi edzőnadrág van rajta, suhogó dzseki, a hátán kis hátizsák. Mellén és hátán a Jugoslav passzus fénymásolata. Ember vagyok, mondja halkan, bocsánat. Még ha nincs már országom, nemzetem, családom, nemem, semmim se. Hazátlanul. Elfelejtve. Kidobva. Kiszolgáltatott migráns. Szembe is köphettek. Én csak megyek, mert mennem kell, menni kell. El. Innen, bárhova. Barátságtalan vidékekre.
Mit akartok tőlem? Nem vagyok szép, nem vagyok fiatal, szilikonos kurva vagy gazdag üzletasszony, csak egy asszony, aki menekül. Mindentől. Nem kell már senki, nem kell már semmi. Csak lélegzethez szeretnék jutni. Csak, hagyjatok élni. Mennék. Nézem ezt a drótakadályt, határ van, határok, ezt a szögesdrótot, meg a szomorú szemű kommandósokat. Nem tudják. Nem tudnak semmit, nehéz nekik is. Fiatalok. Honnét? Hová? – kérdezik idegen nyelven, a sajátomon. Én meg nem tudok rá felelni. Csak átnézek a kerítésen, a dróton, ilyennel szúrták át, fűzték össze a szerb csetnikek a horvátok fülét, hogy ne tudjanak elszökni, hogy együtt zuhanjanak be a folyóba. Praktikus, mindig nagyon praktikus. Csak átnézek néha, átdugom az ujjaimat, megfogom, hátha kedves lesz. Átdugom rajta a nyelvem is, nedves, az már átjutott. Megízlelte a más-világot. Szép a nyelvem, régen azt mondták róla a férfiak: jebozovna. És, ki is nyújtom rátok, a másik oldalra: nevettek? Mert én nevetek. Hangtalanul. Elérhetetlen vagyok, vágyaitok „sötét tárgya”, amit sohasem kaphattok meg. Nem, nem akarom, soha. Ennek már vége.
Van még fél vekni otthoni kenyerem, két húskonzerv a feketepiacról, egy kis palack víz. Ki fog tartani. Addig. Pár kortyot iszok, leöblítem a port, a tüdőmből. Érteni szeretnétek? Ne törekedjetek rá. Nem fog menni. Reménytelenül nem. Lehet. Nincs diktatúra, genocid népfajzat, faszántos háború. Csak az emlékek, álmok, érzelmek, a kiirtott család és a borongós égbe törő remény. Nem vagyok, leszek. Jugoszláv, költő és magyar. Hontalan nevű, mint a rossz orosz költő. Befogadtok? Nembefogadtok? Isten a tanúm, nekem, hitetlennek, megtörténhet ez még veletek is. Addig leülök, várok. Várom, hogy megérkezzen Kafka. "Ülök. Könnyedén végigsimítom a bőröm. És. A hasamon.”
DRÁGA ÜGYVÉD ÚR REGGELEI**
október kilencedikén a sajtos kis
ágostonkák köptek egyet, aztán ti
zenkettedikét írtak a bankok, ami
kor az ügyvédek összedugták a fej
üket, a kis ripacsból kiszedték a
pénzt, akkor a sodronyt hozták ne
ki, összesuhintotta bokáját a kis
ripacs, imádtalak, mondta, tizenh-
armadíkán, azt mondta, üljetek id
e, de azóta nem, és soha többé, m
egnéztük az ágyúkat, mondta, én r
öhögtem és fejbe vágtak, olé, mon
dom, kuss, és fejbe vágtak, azt m
ondtam, hogy, erre leköptek, mond
tam, lesz tejem, ne menj, megeszem
a mézes baklavát meg a vizet, mon
dom, lesz tej, bizsereg, lefröcsk
ölöm az ablakot vele, hulljanak m
eleg tejszagú üvegcserepek, mondt
am, megeszem, bizsereg, mondtam,
ne menj, drága ügyvéd úr képeslap
jaiból kilépve a folyosón. álldogá
ltam, mimikámon alig változtatva,
befordultam a folyosóra, akkor va
laki szétnyitotta az újságot,
kiléptem belőle, lassan elindulta
m a folyosón, melyet akkor láttam
először életemben, de értelmetlen
lett volna mimikát változtatnom,
drága ügyvéd úr éppen a képeslapj
ait nézegette, amikor kiléptem a
folyosóra, nálad éppen sütött a n
ap, és külföldi divatlapokat néze
gettél, drága ügyvéd úr folyosójá
n álldogáltam, mimikámon alig vál
toztatva, mert mire az ajtóhoz é
rek, elered az eső, vagy leszakad
a lépcső, éppen odaértem az ajtód
hoz, ebben a pillanatban sütött k
i a nap, és még nem érkeztél haza
a villamossági szaküzletből, hát
várlak, éppen befordultam a folyo
són, mert láttam, hogy a képeslap
utolsó oldalához érkeztél, drága
ügyvéd úr visszaérkezett az üzlet
ből, a nap már alig süt, a lépcső
ház recseg, elered az eső, nincs
fény, nincs lépcső, drága ügyvéd
úr éppen összehajtja képeslapjait
te is letetted az újságot, nem bí
rok visszamenni, nincs ügyvéd, lé
pcsőház sehol, ázottan állok az a
jtódnál, de te éppen a villamossá
gi szaküzletben vagy, melegszem h
át az ajtódnál, jó vastag, repede
zett faajtó, az egyik faragott dí
szen érzem a tenyered szagát, sza
glászom hát tovább, még mindig es
ik, drága ügyvéd úr nem nyitja ki
az újságjait, az eső teljesen rát
apaszt az ajtódra, átvettem a ten
yered szagát, nincs árnyékom, csa
k tenyerem, az eső felfalt, marad
tam a tenyeredben, izzadt tenyere
ddel bezártad az ajtót, de akkor
már nem sütött a nap, nem is volt
am már sehol, valahol az ajtó has
adékában, lehet, nem tudom, mert
éppen visszajöttél a villamossági
szaküzletből és kinyitottad az aj
tót, valószínűleg akkor eredhetet
t el az eső, nem emlékszem, beszé
ltem a drága ügyvéd úrral, és épp
en el akartam árulni valamit az i
smeretlen eredetű repülő objektum
okról, amikor megtudtam, hogy sze
ntjóby egy kairói szállodában öng
yilkosságot követett el, lerohant
am a lépcsőn, a portás éppen a r
uháit égette el, egy néger nő egy
ágyat cipelt, késő volt már, az u
tolsó keskeny vágányú vonat is el
indult már koszovóba, nem tehettem
mást, bezárkóztam vele egy szállo
dába, és jöttek a húsevő madarak,
mi itt délen erősen romlunk, haju
nk vastagabb, ám gyorsabban hulli
k, kiválasztási mirigyeink fenemó
d működnek, annak ellenére, hogy
fő eledelünk a birkahús meg a túr
ó, és jöttek a hitchcocki madarak
csak annyi időm volt, hogy hajamm
al betakarjam arcodat, amikor a n
éger feldobta egyik szemét az aut
óbuszban, én rágni kezdtem az aut
óbuszjegyet, és vártam, hogy a má
sikat is feldobja, mert csengette
k éppen, és leszakadt a híd, jázm
infehér szemgolyóért sírtam, amik
or egy néger feldobta a szemét az
autóbuszban, és vártam, hogy a má
sikat is feldobja, vagyunk még né
hányan fehér négerek, megoldatlan
ul heverünk macedóniában, denver
ben, az állatkertben, tovább, val
aki eskape from freedom new york
1942 azt mondja, hogy a mazochist
a filozófia fő motívuma az ember
tehetetlensége. mondott még mást
is. suzuki is a zen buddhizmusban
mu! mu! riesman pedig egy versiké
ben, a the lonely crowdban, ez a
malac elment a piacra, ez a malac
otthon maradt, ez a malac bifszte
ket evett, ez a malac nem evett s
emmit. ez a malac úgy sírt skvi-s
kvi egész úton hazafelé, ma már b
ezzeg minden malac piacra megy, e
gy sem marad otthon, mindegyik bi
fszteket eszik, ha egyáltalán esz
ik és mindegyik azt sikítja skvi-
skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi
skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi
skvi-skví-skvi-skvi-kvi-skvi-skvi-skvi
* Bemutatók: artAlom – 11. Élőművészeti Fesztivál, Templom Galéria, Eger, 2015. szeptember 14-16. / Könyvvásár, Göteborg, 2015. szeptember 26. / Centro per l'Arte Contemporanea, Milano, 2016. október 27. / Kinoteka, Belgrád, 2018. július 13. / Motorhalle, Drezda, 2019. május 8. / Szilvuplé #5, Mersz Klub, Budapest, 2019. december 27. / Café OTO, London, 2020. február 13.
** A hanganyag: fónikus költemény az első kötetből (Ballada az ezüstbicikliről), Újvidék, 1968 nyarán. Itt hallható: http://mek.oszk.hu/01600/01611/mp3/draga_ugyved_ur_reggelei.mp3
Lásd még:
Ladik Katalin: Wikipédia - élet- és pályarajz
Falcsik Mari: Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk - interjú Ladik Katalinnal (2019)
Szabó Palócz Attila: Elveszve egy macho társadalomban - interjú Ladik Katalinnal (2016)