2019. 07. 27.
PERFORMANSZ BÁRMI LEHET?
Gulisio Tímea: A Performance Boat hajófesztivál*
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
PERFORMANSZ BÁRMI LEHET?

Csütörtökön, reggel kilenckor indult a Performance boat utolsó útjára. Felszálltam, pedig nem tudok úszni. Felszálltam, pedig nem bírom a zárt helyeket. Felszálltam, pedig nem értek a performanszhoz. Csak csinálom, mert csinálom. És ezen az egész napos hajótúrán/tortúrán megnyugodtam, hogy mások is így vannak ezzel.

Unom már, hogy folyton azt kérdezik, mit jelent az, hogy performer vagyok. Mire azt felelem, hogy hát az Opál Színházzal előadunk ezt meg azt. A hangunkkal, a testünkkel. De színész vagy? Nem. Táncos vagy? Még úgy sem. És zenész sem, pedig zenélgetek. Ez már csak így van a füstös pesti, alternatív éjszakában. Kicsit érteni mindenhez, kicsit semmihez. És hogy mitől performansz valami, mikor maguk az előadók is azt mondják, performansz bármi lehet. Erre eszembe jutott, mi lenne, ha nagy közönség előtt fújnék orrot. Az is performansz lenne? Nyilván. De akkor mégis mi emeli a hétköznapok fölé, mitől művészet? Ennek próbáltam utánajárni a hajón töltött napomon. Hát, ha ez nem is sikerült, gazdagabb lettem egy fedélzetről végignézett naplemente látványával.

Barátnőmmel azon viccelődtünk, jó nap volt ez – a performanszok dacára. Mégis, voltak, akik megvédték a műfaj becsületét: Kovács István, a nemzetközi elismertségű, átszellemült artbody „madárember”, Sőrés Zsolt, a hazai kísérleti zene egyik „nagy öregje”, és Syporca Whandal, az opálos bodiárt-zajzene-installáció „ifjú titániája”.

A performansz-hajó (Fotó: Soltész Éva)

Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de a többi produkció számomra elcsépeltnek, semmitmondónak, erőltetettnek hatott. Ez a privát véleményem, biztosan volt, aki talált ezek között is kedvére valót. Ám én a külföldi vendégművészek előadása közben végig vártam a csodát, hogy majd valami lesz. Valami fordulat, csavar, különös végkicsengés, a szokásos performansz-sablonokon túl. De nem lett. Ez nem a szervezőn, a kitűnő, már-már legendás performeren, Juhász Rokkón múlott, ő minden tőle telhetőt megtéve, a változatosság és nemzetköziség kedvéért a világ minden tájáról hívott résztvevőket. Nem lehet mindenkinek utána nézni, és az lehet, hogy a leadott portfólióban azért akadtak érdekességek. Például a lány, aki élve elásta magát a nap elején vetített bemutatkozó videóban, a hajón pedig varázslatot imitálva szivarfüstöt fújt az emberek kezébe, és virágot adogatott. Ennek még a hippi-korszakban lett is volna jelentősége… De láttunk ennél rosszabbat is: nálam az az indián fazonú résztvevő vitte a „prímet”, aki kiszórt a földre egy zacskó sót, körbefutotta, majd apránként visszapakolta a zacskóba. Volt ott minden „parádé”: zászlókötés, mozdulatlanság tükör fölött guggolva, szemét-újrahasznosítás hamis énekléssel párosítva, homokszórás vízbe való kődobálással. Negró-cukor köpködés világító kínai pohárba, magas sarkúval kistányérokon állva. Nincs ezekkel semmi baj, csak értelmük sincs. Valamiért úgy éreztem, pont ez a lényeg: hogy nem erőltetik a tartalmat, még csak szórakoztatni sem akarnak, csak csinálnak valamit, mert megtehetik, mert ők művészek. És hát miért ne tehetnék. Ahogy nekem is jogom van az Opál Színház előadásain, a Beckett-feldolgozásunkban rekedt öregasszonyhangon üvölteni, meg ugatni. Jogom van színpadon zongorázni akkor is, ha egyáltalán nem tudok egy skálát lejátszani. Hiszem, hogy a művészet a művészetért van, és nem kell benne más okot, célt keresni. De nálam is van egy határ. Pontosabban egyetlen feltétel. Mégpedig a hatás. Ha az nincs, az egész felesleges.

Kovács István (Fotó: Soltész Éva)

Nézzük a jó példákat, mert szerencsére azért azokból sem volt hiány. Kovács István a hajó egyik beszögellésében nyilvánosan leborotválta az egész testét, majd tetőtől talpig körülcsavarta magát ragaszó szalaggal. Végül mindezt levágta. Alakjában keveredik a divatos, meztelen body art művészet és az ősi fakírmesterség mindig csínja-bínja. Módszeres, mégis természetesnek ható mozdulatai a letisztult profié. Több évtizede van a szakmában úgy, hogy közben lényegében nem változott, mégis minden alkalommal meg tudott újulni. Előadásának a Szertartás címet adnám. Minden férfi borotválkozik, legtöbb minden reggelt. Azaz minden napját ezzel a mozdulatsorral kezdi. Mégsem, talán pont a hétköznapisága miatt nem érzi a jelentőségét. A borotválkozás a férfisors velejárója, így a férfilét egyik szimbóluma is. A modern hím minden éjjel szőrzetet növeszt, hogy attól megváljon. Mert ezt várja el a társadalom. Az elvárások úgy szorítják, fojtják az embert, mint a ragasztószalag, ami alatt nem kap levegőt és felpuhul, bepirosodik a bőr. Különösen bizarr látvány volt, ahogy a borotva itt-ott megvágta a művész fejét, majd a vércseppek a ragasztószalag alá préselődve adtak ijesztő kontúrt a bőr hullafehérjével. Modern kori múmia, amelynek csak csöpögő vére bizonyítja, hogy él.

Sőrés Zsolt (Fotó: Victor Martinez)

Az újkori sámán bűverejével bírt Sőrés Zsolt zenéje. Szokásos szettje, a keverőpult és a brácsa mellett felbőgött a hajómotor hangja is. Zajzenét csinálni bárki tud. Ez így van. De Sőrés játékát részben vitathatatlan szakértelme fogja egybe. Konyhai eszközökkel és a fúróval is tudni kell bánni. Hihetetlen, hogy a zajok hogy lehetnek hangnemben. Sőrés valóságos zajszimfóniát komponált a Performance boat színpadán. A dobhártyámon keresztül átjárta az agyamat, és átállított egy olyan üzemmódba, amelyben élveztem a zenét, és a hajam égnek állt a katarzistól. Ez után már nem jelentem fel a szomszédot, ha fúrja a falat, akkor sem, ha kiesik a ritmusból…

Syporca Whandal (Fotó: Szilágyi Rudolf)

Harmadikként Syporca Whandalt emelném ki, aki szintén vonós hangszerrel, egy fehér hegedűvel érkezett. Nem hagyományos módon, áll alá szorítva, vonóval használta, hanem a maga sajátos módján. A hegedűt preparálta: húrjait más hangszerek húrjaira cserélte. Bevallom, mikor ezt a koncepciót meghallottam, nem sok jóra számítottam, ám az előadás meggyőzött. Nem is a hangszeres, hanem inkább a szájjal képzett fónikus részét méltatnám. Egészen elemi erővel törnek fel belőle a hangok, melyek egyszerre állatiasan egyszerűek és mégis a mű egészébe ágyazottak. A keverőpultot meg – mondhatjátok – egy majom is tudja csavargatni, de nem így. Itt művészet született az üvöltésből és húrpattogásból.

A nap közepén, mikor elértük célállomásunkat, Esztergomot, a hajó kikötött. Itt a Magyarországot Szlovákiával határoló hídon két órás performansz-folyam kezdődött. Egy lány lepedőbe burkoltan araszolt a földön. Valaki hullának nézte, más azt hitte, rosszul van, és mentőt akart hívni. Mikor szóltam, hogy ne tegye, mert ez egy performansz, azt felelte: „szerencsétlen”, majd továbbment. Egy másik performer pókember álarcban, fekete takaróval a testén az úttest mellett feküdt, mellette egy kopott bőrönd, a fejénél egy földgömb és egy kiszárad cserepes kaktusz. Őt hajléktalannak nézték, és pénz adtak neki, mások pedig lefotózták, mint helyi látványosságot. A hídon látható volt továbbá a sózós, a szemetes performer, valamint még sokan mások. A palackpostázás se maradt el, kár, hogy az üzenetet nem engedték útjára… Esztergomban betértünk a Mediterrán étterembe, ami inkább volt magyaros, mint mediterrán, de nem hagyott kívánnivalót maga után. Az asztalnál a performerek megváltoztak, és hétköznapi, éhes emberekké vedlettek. Kovács István visszafogott polgárrá, a hernyólány pedig azt sem tudom, kivé, ez maradjon rejtély számomra.

Chelsea Coon (Fotó: Talán Miklós)

Kellemes nap volt ez, ha megint lesz performhajó, szívesen beszállok, már ha hívnak egy ilyen cikk után. Ha nem, úgyis jó. Elvagyok a saját őrültségeimmel, mert nyilván mindenkinek a saját gyereke a legszebb. Akkor is, ha buta, nagy fülű, dadogós. Sok performansz ilyen gyerek. De, csak mert van, beírja magát a történelembe. Nem igaz, hogy a történelmet a győztesek írják, hanem minden kiskatona, aki részt vett a csatában. És hogy mit nyernek? Országot nem, csak határtalanságot, hogy mindent lehet, nem visz el a rendőr, nem zárnak elmeosztályra, akkor sem, ha ott lenne a helyem. Hogy csak sodor a hajó, akkor is, ha nem kell, és nincs hol kikötnie.


* Performance Boat, Budapest–Esztergom–Budapest, 2019. július 18.

Felléptek: Mads Floor Anderssen (Dánia), Monique Yim & Wiency Wong (Hong Kong), Adam Zdunczyk (Lengyelország), Alexander del Re (Chile), Chelsea Coon (USA), Graciela Ovejero Postigo (Argentina), Ivonne Navas (Columbia), Paola Paz Yee (Mexico), Pilar Talavera (Peru), Rodrigo Munhoz a.k.a. Amor Experimental (Brazília), Victor Martínez (Mexico), Sőrés Zsolt (Magyarország), Veronika Vargová (Szlovákia), Syporca Whandal (Magyarország), Kovács István (Magyarország), Szilágyi Rudolf (Magyarország) és Juhász Rokkó (Szlovákia). Szervezte: Juhász Rokkó


A Performance Boat koncepcióját Rokkó találta ki. Kivételes performer, elmélet-költészet-író és szervező ő:-) Büszke vagyok rá, hogy egyik első egyéni body art performanszomat nála mutathattam be, a ’80-as évek végén. Nah, erről ennyit. (Triceps)

A hajó, a Transart Communication 30. évében, 2018. június 9–11. között siklott Budapest-Štúrovo-Komárom-Bratislava-Komárno-Budapest között... Performerei: Arti Grabowski, Krzysztov Kaczmar, Marina Nova, Adam Zduńczik, Lenka Kolodová, Kača Olinová, Tereza Froncová, Michal Murin, Gabriela Birošová, Martin Bízik, Dominika Kolačkovská, Dano Dida, Katarína Karafová, Jozef Karol Komiňák, Mária Dida, Mária Macková, Sugár János, Murányi Márton Mózes, Jeneses Ádám, Csököly Adél, Melykó Richárd, Szirtes János, Zászlós Mariann, Horváth W’ Tibor, Molnár Ágnes Éva, Jiři Suruvka, Barbora Tichá, Michaela Rožňovská, Eva Sližová, Tomáš Lorenc, Jana Rémanová, Markéta Olšarová, Jennifer Helia Defelice, Mohnor Viktória, Fausto Grossi, Evamaria Schaller, Kovács István, Mads Floor Andersen, Roi Vaara, Lala Nomada, Németh Ilona, Daniel Dluhý, Malgorzata Kazmierczak, Balázs Kata és Juhász Rokkó


Performace Boat (plakát, 2019)

KLIKKELJ A PLAKÁTRA, HA ZENÉT AKARSZ

Kex: Elszállt egy hajó a szélben (1970)
Baksa Soós János – Doleviczényi Miklós

Elszállt egy hajó a szélben
Házunktól nem messze megállt
Kiszólt egy hang, hogy én menjek
Sietnek, nem várnak tovább
Óriási házakat láttam
Hallottam vonatok zaját
Felhők közt madarak szálltak
Utánuk repülök tovább

Mondjad, ki vagyok
Mondjad, mi vagyok
Mondjad, ki vagyok én
Nem hitte el, hogy szeretem
Nem hitte el, hogy szeretem


 

 

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés