2021. 02. 03.
PÉNZT, PINÁT, PÁLINKÁT!
Jugoszláv Tudósok Á-tudományos értekezlete*
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
PÉNZT, PINÁT, PÁLINKÁT!

Mojá generácijá!

Minden nemzedék vágyakozik valami éteri élményre, és miután nem kapja meg, kimondja keményen ítéletét a Zéletről. Az én generációm (az ötvenes évek szülötte) Nepálban szeretett volna jóféle füveket szívni, a tantrikus szex és a Rolling Stones révületében. E helyett többszörösen pofán- és picsánrúgták, s rettentő csalódottságát a „Ne higgy senkinek 30 fölött!” maximába sűrítette. A hatvanas években világra jött nemzedékkel ez pontosan fordítva történt meg: először kibaszódtak, és csak később kezdtek el illó szellemi és anyagi javak után sóhajtozni. Bada Dada (Tibor) a punkon és újhullámon felcseperedettek savószemű vátesze ’84 táján így öntötte axiómába értékítéletét: „Nyakig a szarban, mint hal a vízben.” Ma, tíz évvel az idealista lángolás után, már a lóvéra, a kurvákra és a vinjakra szavaz. Akárhogyan is gusztálgatjuk, ez mégis nemesebb és radikálisabb cél, mint amit az ellangyosodott Európa Kiadó választási programja kínál.

Zuhog az eső, és vágányfelújítás van a 67-es villamos vonalán – mi, különböző fajú, nemű és nemzetiségű, kortalan és hontalan rajongók, szállingózunk a „péntek esti gáz” obligÁt színhelye felé. A pincében még a halvaszületett Karabély dühöng (Micimackó dögösen, áh), és bár a programban hátul vannak, csalhatatlanul ráéreztek, hogy itt/ők/ma csak előzenekar lehetnek. A telepi titánokat a lépcsőgádorban találjuk meg, sört iszunk, viccelődünk. Idegeskedés nincs: nem próbáltak össze, de annyit hakniznak élőben, hogy ez már szükségtelen. Rockot meg az Isten sem akar játszani. Máj dzsenerésön!

Doktor Máriás (Béla) köszönti a népet, emlékekről motyog, ő fog basszgitározni és trombitálni élesen. Kovács Bence a másik gitárnál, és az irokéztarajos Imánuel a doboknál. Fergeteges tempóban elkaszál tíz szám: panelpunk és nowave mjúzik, Badadada recitál és kántál. A feszes és a kibicsakló, a tiszta és a hamisba hajló organikus keveréke. A Jugoszláv Tudósok, akik se nem délszlávok, se nem tudósok, hideghengerműként üzemeltek. Felelősségem teljes, és a történelmi pillanat töredékes tudatában kijelentem: ez volt az első IGAZI koncertjük. Amióta „döglött katonák felől fúj a szél”, a noviszádi vekkerstekkerek megkomolyodtak és megkeményedtek. Mojá generácijá!

Jugoszláv Tudósok a Fekete Lyukban (Pest, 1991) / © Tudósok

KLIKK A KÉPRE!

A dalok gerincét az „ősavantgárd kisbada” (Tolnai) verselményei, álnaiv tézisei és álbölcs rigmusai, állba verései képezik. Képzavar és bezavarások, Malevics és Conan. Analfabéta lírája – nem kell tudni hozzá írni-olvasni – lenyűgözi, röhögésre és picsogásra készteti közönségét. A DISCO BÁR labor és terep: fuck és kuss; kuss és fuss. A KLEIDER BAUER körúti allúviuma: az aszfaltba bemosott konfekciós felhalmozódás, csapadékos éghajlatú területeken. A PICSÁBA ELMENT AGY imbisze: kis adagonként megformázott, aszpikos-taknyos hidegkonyhai készítmény. A BÁTOR VENTILÁTOR nec pluribus impar lázadása: nincs hozzá fogható! A NE FŰRÉSZELD A LÁBAMAT á jour (e: azsúr; finomkodva: á zsúr) gesztusa: nincs elmaradásom, a (napra) kiszabott munkát elvégeztem. A TUDD ÉS TEDD sztahanovista virtusa: klöpli faszolás, vert csipke tonnái. A PPP! (hosszan) praecox-a: praliné és plömpli és prozit! A Ceylonba küldött, tarka NEYLON: fejünk felett elröpül a nikkel szarvár…

A hálás nép tombol, skandálva kéri az örökzöldeket. „Akarjátok a Szabó Rozáliát?” – kérdi a sztár. Oh, yeaha. Mint ahogyan azt a MaNcs is megírta (no. V/26.): őtet „agyonbaszta a villám”.

*Jugoszláv Tudósok koncert, Tilos az Á, Budapest 1993. szeptember 3.


Jugoszláv Tudósok (Érsekújvár, 1992) / © Fotó: Juhász Rokkó

KLIKK A KÉPRE!

Ez a kis írás a Magyar Narancs 1993. október 7-i számában jelent meg, a 43. oldalon. A zenei rovat szerkesztője régi barátom, Marton Laci Távolodó volt, kemény, mint a vídia-acél, nem volt lacafaszázás nála. Az akkor megjelenő és még ismeretlen „világzenét” dolgozta fel, hozta be a köz tudatába. Ezért, a „kócosabb” műfajokat másra bízta. Ő hívta fel nekünk, szabadkai szakadároknak a figyelmét a Tilos az Á-ra. Rögtön megszerettük, otthon éreztük magunkat. Megszűnéséig minden Kampec Dolores, Öcsike és Tudósok koncerten ott voltunk.

A következő héten bementem a redakcióba, és mindenki röhögve mutogatott egy „olvasói levelet”. Az anonim Karabély együttes írta. Mondták nekem, ha gondolom, nem közlik le. Nagyon személyeskedő, durva volt. Mondták, ha akarom, leközlik, de írjak alá vmi kemény kommentet. Nagyon szerették a gonzó-újságírást. Nah, hagyjuk, menjen natúrban. Tetszett. Nó comment.

Karabély, '90-es évek vége / © Fotó: Karabély

KLIKK A KÉPRE!

PITYUKA

MaNcs, 1993. október 7. (olvasói levelek)

„Pityuka (Melopsittacus undulatus) játszik, hintáján ülve, csengőjét babrálva csacsog. Hirtelen elhallgat, figyeli az embert, aki lassan felkel a megterített asztaltól, s tányérja tartalmát a szemetesbe borítja. Cigarettára gyújt. Hirtelen támadt szellő fut át a lakáson, s a résnyire nyílt konyhaablakon beszűrődő déli verőfény szelíd gellert kap az ottfelejtett tányér szélén árválkodó nedves maszaton, Pityuka kihűlt ürülékén.

A szeptember 23-án megjelent MN utolsó lapjaihoz közeledve meglepődve vesszük észre, hogy nekünk is van egy Pityukánk. Az illető (újságíró) „Tsss” fedőnév alatt közzétett, Pénzt, pinát, pálinkát! című cikkében fedeztünk fel néhány felelőtlen kijelentést zenekarunkról, illetve egy, a Tilos az Á-ban lezajlott koncertünkről. Tsss-t nevezzük ezután csak Pityukának.

Hát ide figyelj, Pityuka!

Mindannyiunkat megrendített az az információ, hogy ifjúkorod hajnalán nem sikerült eljutnod Nepálba, és nem sikerült megvalósítanod leghőbb vágyaidat, hogy agyonhaskázva, kozmikus ondódat belelövelld egy hidrogénszőke békegalamb tömjénillatú kloákájába. Persze még semmi sem késő. De ha már vetted a fáradtságot, és felravataloztad magad a Tilos az Á-ban, hát elmondjuk neked, hogy a mi vágyaink lényegesebben egyszerűbbek. Mi önmagunk megvalósításán szorgoskodunk, és azért alakítottuk meg zenekarunkat, amit te, Pityuka, a halvaszületett jelzővel illettél. Szívesen vettük volna, ha a lépcsőgádorban történt iszogatás helyett betoltad volna a csőrödet a koncertünkre és nem tévesztetted volna össze Micimackó című számunkat a híres örökzölddel, ami oly mélyen fészkelte be magát azóta elpáncélosodott szívedbe. Persze mi nem kívánjuk, hogy szeress minket, mi sem szeretünk téged, de ha már írásra adtad őszülő fejed, hát szerettük volna, ha törekvéseinket tiszteletben tartva egy valódi publicistához méltó átfogó kritikát adtál volna produkciónkról. Reméljük, hogy szerény észrevételeink nem törik derékba szárnyaló szellemiségedet, hogy a hálás utókor joggal temethesse majd melléd jó öreg villanyírógépedet.

Írásunkhoz mellékelünk egy csomag papagájeledelt, amit átvehetsz a szerkesztőségben. Puszika: Karabély”


Poszt szkriptum1. A cikket még Remington mechanikus írógépen írtam, amit farmernadrág helyett vettem az ócskapiacon, szerb cigányoktól (sztem lopták), de később lett egy Olivetti villanyos is. Sajnos, már nem dobhatják utánam a síromba, mert hamarosan lecseréltem egy alig használt IBM PC-re. A papagájeledelnek meg külön örültem. Volt anyámnak Szabadkán egy Lóri nevű, kicsit szemtelen, spenótzöld színű, hullámos papagája (Melopsittacus undulatus), aki mindig a csilláron tanyázott. Ő nagyon díjazta a magokat. Meg, anyám is. Általában Tomi mosóport és trappista sajtot vittem haza, de ez eszembe sem jutott volna. Köszike, Karabély.

Poszt szkriptum2. Egyébként, a Tudósok valóban pengék voltak, a Karabély meg (végig szenvedtem őket), igen szahar. És, bocs, még érdemtelen bandára nem vesztegetünk „átfogó kritikát”. – Nemtom, talán később már nem kellett pelenkázni őket. De, ez már az ő pszichológusuk problémája. Vagy, az enyém.

Poszt szkriptum3. Néhány ponton revideálnom kell 28 évvel ezelőtti álláspontomat. Miközben tegnap a kva Micimackó-számot kerestem a youtube-on (és nem találtam), meghallgattam a Karabély más dolgait. Bejött a Mari, és kérdezte, mi ez a fasza zene? Hát, izé, most nem fogok magyarázkodni. A Karabélyban megvolt a karcos ellenzéki „életérzés”, csak ’93-ban zeneileg még nem tisztult le. Plusz Gyáni Levente, a frontemberük kitűnő dalszöveg-kötetet jelentetett meg a JAK-füzetek sorozatban (N. A. Ó., 2013). Sejtem, hogy ő írta a Pityukát…


 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés