A Szarajevói hercegnő című regény 1993-ban játszódik, a szerb ostromgyűrűbe zárt Szarajevóban: egy kórház, az emberéletekért küzdő orvosok, egy súlyosan sérült kislány és a közönyös ENSZ-bürokraták. Ezekből az elemekből építkezik Edo Jaganjac műve. A szerző az ostrom idején a szarajevói központi kórház sebésze volt, így a saját élményein keresztül mutatja be, milyen volt az élet egy olyan városban, ahol se ki-, se bejutni nem lehetett, és naponta több ezer gránát hullott az ottrekedtekre. A regény várhatóan az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik meg magyarul a FEM (Free European Man) kiadó gondozásában. Bajtai Kornél fordító elmondta: a Szarajevói hercegnő egy olyan történet, amely senkit sem hagy közönyösen. Egy igaz történet a szomszédból.
Huszonöt évvel a boszniai háború befejezése után van még mondanivaló erről a vérontásról?
Az idén lesz a szrebrenicai vérengzés és a háborút lezáró daytoni békeszerződés huszonötödik évfordulója. Valóban sok mindent elmondtak már az óta a harcok alakulásáról, a tragédiákról, a szörnyűségekről, de mindenki elsősorban a saját igazságához ragaszkodik. És itt nemcsak az egymással szemben álló szerbekre, horvátokra és bosnyákokra gondolok, hanem a nemzetközi közösségre is.
És, mi ez az igazság?
A három szemben álló fél igazsága röviden úgy foglalható össze, hogy „mi voltunk a szenvedő fél, a másik kettő meg az agresszor”. Ezzel szemben a nemzetközi közösség igazsága sokkal képmutatóbb. Miközben a háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék ítéletei, és úgy általában a nemzetközi vélekedés is a szerbeket jelöli meg főbűnösként, addig a háború idején az egymás ellen harcoló erők között álló ENSZ – és a testvérszervezetei – közönyösen, ha nem épp szadista élvezettel nézték végig a Szarajevóban rekedt polgárok szenvedését. Sokan közülük úgy tekintettek a muzulmán vallású bosnyákokra, mint iszlám fanatikusokra, akik épp dzsihádban vannak, tehát nem kár értük, minél többet gyilkolnak meg a szerbek, annál jobb. Erről a regényben is lehet olvasni.
Hogyan bontja ki mindezt a szerző?
A cselekmény vezérfonala a „szarajevói hercegnő”, vagyis az ötéves Irma történetére épül. Édesanyja a testével védte meg egy becsapódó gránáttól. Az anyával végzett a lövedék, a kislány azonban túlélte a támadást, de a hátába fúródó repesz komplikációkat okozott, már nem tudták helyben kezelni, ezért mielőbb ki kellett volna őt menekíteni a városból, hogy rendes gyógykezelést kapjon. A sebészként dolgozó szerző a regényben közelharcot vív az ENSZ adminisztrációs gépezetével annak érdekében, hogy evakuálják a kislányt. Miután folyamatosan süket fülekre talál, végül a médiához fordul: az olyan nagy tévétársaságok, mint a BBC, a CNN és a Sky News felkapják a témát, végül a nemzetközi erők kényszerhelyzetbe kerülnek, és a közvélemény nyomása miatt végül kimenekítik Irmát. De a központi cselekményszál mellett mélységében is megismerhetjük az ostromlott város mindennapjait. Az elbeszélő olyannyira magával sodor bennünket, hogy helyenként úgy érezzük, mintha mi magunk is ott lennénk az ostromlott városban. Olyan erős a regény képi megjelenítése, hogy a szerzőt már Hollywoodból is megkeresték.
Milyen fogadtatása volt a könyvnek a délszláv térségben?
Eddig Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában jelent meg a könyv, és ebben a két országban az utolsó példányig elfogyott, jelenleg nem is kapható. A szerző elmondása szerint mindkét helyen pozitív volt a fogadtatása. Főleg Szerbia esetében nyilván ez annak is köszönhető, hogy talán ez az első olyan könyv, amit a háború egyik részvevője írt, de nem a másikat okolja, hanem objektíven beszél nemcsak arról, hogy milyen kegyetlenkedéseket követtek el a szerbek a fogolytáboraikban, hanem arról is, hogy Szarajevóban néhány szabadcsapat vagy éppen kizárólag a saját hátsó felét védő politikus hogyan használta ki a „sajátjait”. A regény egyébként Csehországban is megjelent – a szerző a háború vége óta Prágában él –, és ott 2015-ben az év fordításkötete és az év könyve díjat is elnyerte.
Milyen elemeiben tudja majd ez a regény megszólítani a magyar olvasóközönséget?
A magyarok számára azért lehet érdekes ez a regény, mert itt sokan meglepően keveset tudnak a boszniai háborúról. Néhány hónapja budapesti barátainkkal jártunk Szarajevóban. Miután körbejártuk a várost, megmutattuk nekik a háború egyes emlékhelyeit, az egykori Holiday inn, a mai Hollyday szállodában aludtunk, amelynek felső emeleteiről lőttek a szerbek a béketüntetés részvevői közé. Barátunk egy pálinka után mondta el, hogy csak ekkor döbbent rá arra, hogy miközben ő gondtalan kamaszéveit élte a kilencvenes évek Magyarországán, itt a vele egyidős fiatalok áram, víz és élelem nélkül a puszta túlélésükért küzdöttek, és soha nem tudhatták, mikor végez velük egy szerb orvlövész, amikor éppen átfutnak az utcán, hogy vizet vagy ételt szerezzenek. Másrészt pedig ezúttal is működik a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a történetnek van egy magyar szereplője is: a vajdasági származású Németh Árpád a Sky News stábjával mindvégig jelen volt az események idején, a könyvben is szerepel és nagy örömömre elvállalta, hogy megírja a magyar nyelvű kiadás előszavát. Ezzel, és részletes lábjegyzetekkel igyekszem minél érthetőbbé tenni az eseményeket, körülményeket a magyar olvasóközönség számára.
